Korszerű kézvédelem, színes védőkesztyűkkel

Vigyázz, kéz, kesztyű teszt

2017. július 19. - sagiandi

img_8579.JPG

A munkavégzés során a kéz az egyik leggyakrabban veszélyeztetett testrész, a legtöbb sérülés a kezet éri. Ezért a védelmére is igen sokféle védőkesztyű került kialakításra és forgalomba. Ezek közül szeretném most nektek bemutatni a Vigyázz, kéz, kesztyű színes és vidám védőkesztyűit. 

Én kétféle tevékenységhez használtam a védőkesztyűt. 

img_9975_1.JPG

Egyik kedvenc időtöltésem a kertben tevékenykedni, imádok ültetni, növényeket gondozni. Kisfiam igazi lelkes segítőtársam a kert karbantartásában, ahogy cseperedik egyre aktívabb a kert rendezésében és a növények ápolásában. Mindig együtt ültetjük a növényeket, együtt fűnyírózunk, együtt locsolunk.

Ezek a színes védőkesztyűk védelmet biztosítanak a kezünknek, hiszen megóvják  a különböző káros hatásoktól. 

img_9976.JPG

A másik rendszeres tevékenység (ami már nem annyira kedvenc) az a takarítás. Mivel a fürdőszobát takarítom a leggyakrabban, ezért a kezem rendszeresen ki van téve a vegyszerek káros hatásának. Védőkesztyű nélkül neki sem állok például a vízkő eltávolításának. Nagyon szeretem ezeket a kesztyűket, mert szinte észre sem vehető, olyan jól rásimul a kézre, egy második bőrként biztosít védelmet.

kesz.jpg

Hogyan válasszunk korszerű védőkesztyűt?

Ellenálljon a dörzsölésnek, a külső hőmérséklet tényezőknek, ne piszkolódjon be a kezünk a munka során.
Nyújtson védelmet a különböző vegyszerek káros hatásaival szemben. 
Válasszuk ezeket a kesztyűket, ha különleges kézügyességünkre, és a tapintás érzékünkre is szükség van. 
A kesztyű méretét úgy válasszuk meg, hogy az jól illeszkedjen a kézre, biztosítsa a kézügyességet és a kényelmet. 

A nitril anyagú kesztyűk védenek oldószerek, zsírok, olajok, savak lúgok, növényvédőszerek, rovarölőszerek, kerozin, benzin, alkoholok, kőolaj termékek stb. ellen. Szúrás és kopásállóságuk a PVC vagy a neoprén anyagú kesztyűkénél jobb. Ezek a vékony kesztyűk egyszer használatosak. Ennek a "védőfelszerelésnek" a legfontosabb célja, hogy a sérülések számát a minimálisra csökkentse.

Festéshez, szereléshez, főzéshez (pl. hagyma pucolás, hal, hús előkészítés) is ajánlott, de a kozmetikai iparban, fodrászatokban illetve kéz- és lábápolás területén is biztonsággal alkalmazható!

 Vigyázzatok Ti is a kezetekre és használjatok ezeket a védőkesztyűket!

A http://www.vigyazzkezkesztyu.hu/ oldalon tudjátok megvásárolni.

Jó szívvel ajánlom,

Sagiandi

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sagiandi.blog.hu/api/trackback/id/tr8912672297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.