sagiandi

Sertésszűz borskéregben tejszínes vargányamártással és zsemlegombóccal

A Sikeres Háziasszonyok konyhájából

2019. január 19. - sagiandi

sertesszuz.jpg

Hozzávalók a hús pácolásához és elkészítéséhez
2 darab sertésszűz
mangalica zsír
mustár
tarkabors
rózsaborzs


Elkészítés
A húst egy éjszakára bepácolom. Frissen darált tarkaborsot és rózsaborsot, sót kevertem össze mustárral. Ezzel a páccal bekenem a húsokat és a hűtőbe tettem.
A mangalica zsírt egy (25-30 dkg) füstölt szalonnából sütöttem ki. 
Másnap a húst egy serpenyőben, forró mangalica zsíron 10-15 perc alatt készre sütöttem. Miután elkészült felszeleteltem.

Vargányamártás
Hozzávalók
2 szál friss rozmaring 
4-5 marék szeletelt vargánya gomba

petrezselyem
0,5 dl száraz rose bor
tejszín (1 dl)

Elkészítés
A gombát és a rozmaringot megpirítottam kevés olajon, tettem hozzá apróra vágott petrezselyemzöldet, kevés sót, a rose bort, majd a végén a tejszínt. 

Zsemlegombóc
Hozzávalók
5-6 db szikkadt zsemle
olaj
1 dl tej
2-3 db tojás

őrölt bors
liszt

Elkészítés
A szikkadt zsemléket felkockáztam. Egy tepsibe pici olajat öntöttem, beletettem a zsemlekockákat, és a sütőben néhány perc alatt megpirítottam.
A tejet összekevertem a tojásokkal, sóztam, borsoztam, és beleforgattam a már kihűlt zsemlekockákat. Annyi lisztet adtam hozzá, hogy kézzel formálható, jól összeálló gombócokat lehetett formázni. Ízlés szerint apróra vágott vagy szárított petrezselyemzöldet is adhatunk a masszához. Teniszlabda nagyságú gombócokat formáztam, forrásban lévő, enyhén sós vízben kifőztem.

Miután megfőtt, a zsemlegombócokat felszeleteltem, és néhány szeletet megpirítottam a sertésszűz zsírjában.

Díszítés
Marinált zöldségek 
A díszítéshez rozmaring ágat, kaliforniai paprikát és színes bébirépákat marináltam (kevés olajon v. zsiradékon pirítottam meg a zöldségeket egy serpenyőben). A tálaláshoz ehető virágot is felhasználtam, amely fehér színével még látványosabbá varázsolta az ételt.

Próbáljátok ki Ti is ezt a finom és különleges ételt!

A hozzávalókat a Mágnáskert Csemegében szereztem be.

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok! 

Szeretettel,

Ságiandi

 

Receptötlet: tomichef

Gyömbéres-mézes keksz

A Sikeres Háziasszonyok konyhájából

gyomb-mezes.jpg

Hozzávalók
1 tojás
5 dkg Rama margarin
3 kanál tej
2 kanál méz
15 dkg porcukor
40 dkg liszt
1 teáskanál gyömbér
1 kávéskanál szódabikarbóna


Elkészítés
Gőz felett kikeverjük az 1 tojást, margarint, a tejet, a mézet és a cukrot.  Hozzágyúrjuk utána a 40 dkg lisztet, melybe előzőleg belekevertük a gyömbért és a szódabikarbónát. 3 részre osztjuk, és gombócot formázunk a tésztából. Aztán egyesével kisodorjuk és kiszaggatjuk tetszés szerint.

Fogyaszthatjuk önmagában, vagy lekvárral összeragasztva.

A hozzávalókat a Mágnáskert Csemegében szereztem be.

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok! 

Szeretettel,

Ságiandi

 

 

A Herbow nem ígér csodákat, csak kézzelfogható eredményeket!

Hewbow mosóparfümök tesztje

Az érzékeny bőr esetében nagyon fontos szempont, hogy milyen típusú mosószereket és öblítőket használunk a ruhák mosásához. Egyre több ember életét nehezítik meg a bőr allergiás megbetegedései, vagy a fokozott érzékenység, melyeket legtöbb esetben a vegyi alapú mosó és öblítőszerek okoznak. A kisbabák és kisgyermekek védtelen bőrére pedig különösen oda kell figyelni. Mivel én is és a kisfiam is  nagyon érzékeny bőrűek vagyunk, ezért olyan mosószereket használok, amelyek nem tartalmaznak káros anyagokat, és csak természetes alapanyagok hozzáadásával készülnek.

img-0335.jpg

A Herbow márka a szeretet által kelt életre, családi és személyes tapasztalatok indították el. A termékfejlesztés ötletét az egyik Alapító gyermekei iránt érzett szeretete, gondoskodása ihlette, aki kislánya érzékeny bőrének köszönhetően 2012-ben a gyermekorvos javaslatára kezdett el mosódióval mosni. A rendszeres használat során a bőrkiütések lassan elhalványultak és néhány héten belül eltűntek.

A Herbow termékek valódi problémákra nyújtanak megoldást. Egyre több allergiás és más típusú megbetegedést okoznak a különböző vegyi mosó- és öblítő szerek. Általában a ruhák 80%-a nem erősen szennyezett, ezért az esetek nagy részében nincs szükség a vegyi mosószerekkel végzett mosásra. Közepesen szennyezett ruháink számára elegendő egy természetes szappan tartalmú mosó aktív anyag, ami kiváló mosóerővel rendelkezik.

A Herbow mosóparfümök egyedisége, hogy nemcsak illatosítanak, mint általában a mosóparfümök, hanem növényi eredetű textil kondicionáló, lágyító alapanyagokat is tartalmaznak, melyek a vegyi öblítőkben használt szintetikus kationos tenzidek környezetbarát és egészséges alternatívái. 

img-0338.jpg

A tesztelés során mindegyik termék elnyerte a tetszésemet, ugyanis az illatuk nagyon kellemes, tartós és egyáltalán nem hivalkodó. Egy mosáshoz fél kupaknyi öblítőt teszek a mosógép öblítő tartályába. Kézi mosásnál is használom rendszeresen, leginkább fehérneműk esetében. A mosóparfümök kellemes illata több napon át is érezhető volt a ruhákon. Pont azért szerettem meg a termékeket, mert lágy visszafogott illatuk van, ami nem harsány, viszont napokon át friss illatot biztosít a ruháknak. 

img-0334.jpg

Ha választanom kellene, akkor talán a Summer Rain lenne a kedvenc illatom. Növényi bázisú textilöblítő-szuperkoncentrátum a frissítő nyári záporok áztatta kamilla mezők nyarat idéző hangulatának üde, mámoros illatával. Igazi kellemes nyári illat ebben a zord téli időjárásban. A ruhák illata leginkább egy  friss harmatos mező vizióját kelti, az ébredező napsugarak alatt nyíló virágok üde illata árad a frissen mosott ruhákból.  A Herbow mosóparfüm gazdaságos és tudatos választás, hiszen a 200 ml-es kiszerelés 40 mosáshoz elegendő.

  • Hosszantartó, kellemes illatot biztosít

  • Természetazonos illóolajok felhasználásával

  • Természetes eredetű ápoló és szövetlágyító hatóanyagokkal

  • Vegán

Nektek is jó szívvel ajánlom a termékeket! Minőségüket és árukat tekintve is kiváló magyar termékek! Nézzétek meg a teljes kínálatot a Herbow webáruházban! 

Szeretettel,

Sagiandi

Gesztenyés mézes krémes

A Sikeres Háziasszonyok konyhájából

gesztenyeskremes.jpg

A tészta hozzávalói
40 dkg #nagyititka liszt
15 dkg porcukor
5 dkg vaj
2 db tojás
1 púpos evőkanál holland kakaópor
2 evőkanál méz
1 csapott mokkáskanál #droetker sütőpor
2 csapott mokkáskanál szódabirkabóna

A tészta elkészítése
A lisztbe keverjük el a sütőport és a szódabikarbónát. A többi hozzávalót egy tálba tesszük és gőz felett simára keverjük, levesszük a tűzről és belekeverjük a lisztet. A tésztát három felé osztjuk és darabonként kb. 35x25-s lapot nyújtunk belőle. A lapokat villával megszurkáljuk, hogy hólyagosodjon. 180 fokon pár perc alatt megsütjük. Vigyázzunk, ne süssük túl a lapokat, mert könnyen kiszáradhat!


A krém hozzávalói
50 dkg gesztenyemassza
1 csomag #droetker vaníliás cukor
3 dl tej
15 dkg porcukor
20 dkg puha vaj vagy margarin
5 cl rum vagy egy kevés rumaroma
1 kis zacskó habfixáló (10 gr)
5 dl tejszín

A krém elkészítése
A pudingot a tejjel a szokásos módon elkészítjük és hagyjuk kihűlni. Gépi habverővel a puha vajat keverjük ki a porcukorral. Először a kihűlt pudingot, majd a gesztenyemasszát is folyamatosan adagolva keverjük hozzá a vajas porcukorhoz, végül ízlés szerint a rumot is tegyünk bele. A lehűtött folyékony tejszínt kezdjük el felverni, majd adjuk hozzá a habfixálót és verjük kemény habbá, óvatosan fakanállal keverjük a gesztenyés krémhez.

Töltsük meg a lapokat és hagyjuk állni legalább egy éjszakát, hogy kellően megpuhuljon. Tetejét csokimázzal vonjuk be.

A hozzávalókat a Mágnáskert Csemegében szereztem be.

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok! 

Szeretettel,

Ságiandi

Mákos és gesztenyés bejgli

A Sikeres Háziasszonyok konyhájából

bejgli.jpg

Hozzávalók a tésztához
55 dkg #nagyititka liszt
3 tojássárgája
3 dkg élesztő
1,5 dl tej
0,5 dl rum
8 dkg cukor, csipet só

Mákos töltelék
20 dkg mák
2 evőkanál méz
12 dkg cukor
1,5 dl tej
20 dkg datolya (turmixgépben pépesítve)
1 citrom reszelt héja

makosbejgli.jpg
Gesztenyés töltelék
25 dkg gesztenyemassza
2 evőkanál sűrű birsalma lekvár
12 dkg cukor,
1 dl tej
1 narancs reszelt héja
0,5 dl rum

gesztnyesbejgli.jpg
A kenéshez 2 tojás

Sütés előtti este a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojássárgáját, a langyos tejben felfuttatott élesztőt, a rumban feloldott cukrot és egy csipet sót. Jól összedolgozzuk a tésztát és hűtőbe tesszük. A töltelékhez a cukorral elkevert darált mákot tejjel leforrázzuk és hozzáadjuk a datolyát, a mézet és reszelt citromhéjjal ízesítjük.

Ugyancsak leforrázzuk tejjel a cukorral elkevert gesztenyét, hozzáadjuk a lekvárt, a reszelt narancshéjat, és rummal ízlés szerint ízesítjük.
Mindkét tölteléket a hűtőbe tesszük.
Másnap a tésztát négy részre osztjuk, és lisztezett deszkán egyenként kb 3 mm vastagságú téglalap alakúra kinyújtjuk. Kettőt mákos, kettőt gesztenyés töltelékkel kenünk meg, feltekerjük és vajjal vékonyan kikent sütőlemezre fektetjük.
Először tojássárgájával kenjük meg, hagyjuk, hogy megszáradjon, majd megszurkáljuk villával. Utána a tojás fehérjével is bekenjük. 1 órán át pihentetjük, majd 180 fokos sütőben kb. 1 óra alatt megsütjük.

A hozzávalókat a Mágnáskert Csemegében szereztem be.

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok! 

Szeretettel,

Ságiandi

Karácsonyi kókusztorta

A Sikeres Háziasszonyok konyhájából

A puha piskóta remek alapja egy könnyed és mennyei kókusztortának. Ezzel a kényeztető desszerttel nemcsak az ünnepi alkalmakkor, hanem baráti összejöveteleken is garantáltan learathatod a babérokat. Az elkészítése nagyon egyszerű, a krémet pedig most laktózmentes változatban készítettem el. Próbáljátok ki Ti is! 

kokusztorta22.jpg

Hozzávalók a tésztához:
5 tojás
5 kanál porcukor
5 kanál #nagyititka búza finomliszt
2 kanál holland kakaópor

Hozzávalók a krémhez:
20 dkg  laktózmentes vajas #rama margarin
15 dkg porcukor
1 #haas vaníliás cukor
1 kókusz ízű #haas pudingpor
2 dl Alpro kókusztej
25 dkg kókuszreszelék
A Díszítéshez Raffaello bonbon

kokusztorta1.jpg

Elkészítés:
Tészta

5 tojás sárgáját habosra kikeverünk 5 kanál porcukorral és a kakaóporral. Az 5 tojás fehérjét kemény habbá verjük. Majd óvatosan fakanállal az 5 tojás habját és az 5 kanál lisztet a masszához keverjük. Előre kivajazott torta formába  öntjük, majd megsütjük, 180 fokon. (kb. 20 perc, de szúrópróbával ellenőrizzük!)

Krém
A 20 dkg laktózmentes vajas margarint kikeverjük a 15 dkg porcukorral és a vaníliás cukorral. A pudingport egy tányérba tesszük, majd ráöntünk 1 dl kókusztejet és simára keverjük. A másik 1 dl kókusztejet meglangyosítjuk, aztán hozzáöntjük a kikevert pudingot és felfőzzük. Levéve a tűzről addig keverjük, amíg ki nem hűlt. Végül a margarinos krémmel összedolgozzuk. 

Rákenjük a kihűlt tésztára és kókuszreszelékkel és Raffaello bonbonnal díszítjük. Hűtőszekrénybe tesszük, és körülbelül fél óra múlva tálalható.

kokusztorta3.jpg

A hozzávalókat a Mágnáskert Csemegében szereztem be.

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok! 

Szeretettel,

Ságiandi

Igyál egészségeset! Igyál ViWa vitaminvizet!

A téli hónapokban nagyon fontos, hogy az immunrendszerünk ellenálló legyen, így szükség van az alapvető vitaminok pótlására. Természetesen évszaktól függetlenül is fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitaminhoz juttassuk a szervezetünket, hogy az immunrendszerünk tökéletesen működjön. Télen azonban a gyakori vírusfertőzések próbára teszik szervezetünket, ezért fontos, hogy az étrendünk változatos és kiegyensúlyozott legyen. Én minden nap megiszom egy ViWa vitaminvizet, amely gondoskodik a szervezetem vitaminpótlásáról, s eközben még biztosítja a folyadékpótlást is. 

viwa2.jpg

Mivel a hidegebb, párás időszak számos vírus terjedésének kedvez, a megterhelt immunrendszer vitaminszükséglete is megemelkedik. Velem is sokszor előfordul, hogy kedvetlen, fáradékony vagyok, vagy érzem, hogy nincs erőm. Ilyenkor mindig átfut az agyamon, hogy vajon helyesen táplálkozom? Amit megeszem, elég vitamint tartalmaz-e? És bizony sokszor ilyenkor szembesülök vele, hogy bizony nem elég változatos az étrendem, sok esetben, főleg a téli időszakban kevesebb gyümölcsöt és a zöldséget iktatok be az étkezésekbe. A vitaminok pótlását legtöbb esetben tablettákkal oldottam meg. Azonban a tablettákkal néha akadnak gondjaim. Mert vagy elfelejtem bevenni, vagy túl nagy a mérete, és problémát okoz a lenyelése, de olyan is volt már, hogy a szaga miatt nem bírtam például meginni egy pezsgőtablettát. 

viwa3.jpg

Viszont mióta létezik a Viwa vitaminvíz sokkal egyszerűbb a vitaminpótlás. Ez a vitaminvíz se nem víz, se nem szénsavas üdítő: egy új generációs funkcionális ital az aktív életmódot élők számára, tele nélkülözhetetlen vitaminokkal. A vitaminvizeket a 2000-es évek elején, tudományos kutatások alapján alkották meg az USA-ban, és rövid idő alatt népszerűek lettek az egészségtudatos életmódot folytató fogyasztók körében. A magyar piacon való megjelenése óta fogyasztom és a bizalmam azóta is rendületlen a termékek iránt. 

viwa5.jpg

A téli időszak egyik kedvence nálam a ViWa vitaminvíz Immunity Zero C-1000, amely fedezi a napi C-vitamin szükségletet, miközben remek szomjoltó is egyben. Azért is kedvelem ezt a szénsavmentes üdítőt, mert nem tartalmaz cukrot, édes ízét a stevia adja, amely a világ legjótékonyabb hatású édesítőszere.

A kisfiam is nagyon megkedvelte ViWA italokat és az utóbbi időben minden nap egy palackot beteszek az iskolatáskájába, hogy a napi vitaminszükséglete biztosított legyen, és feltöltődjön energiával, hiszen nehéz a kisiskolások élete, a sok tudás befogadása sem könnyű feladat. 

viwa6.jpg

Ennek pedig az lett az eredménye, hogy most már el sem indul az iskolába ViWa víz nélkül. A téli időszakban pedig többnyire a C-1000 Immunity palack kerül a táskájába, hogy a napi C-vitamin adag egy finom szénsavmentes ital formájában biztosítsa a védelmet a szervezetének. 

viwa4.jpg

Amikor ki sem látszom a munkából, akkor sok esetben bizony nemcsak türelem és kitartás szükségeltetik ahhoz, hogy a feladatok pontosan el legyenek végezve, hanem fontos a koncentráció, illetve az energiát is pótolnom kell.  Mivel napi egy kávét iszom és azt is reggel, ezért délután már más megoldást kell keresnem ahhoz, hogy a lendületem késő délutánig/estig is kitartson. A VIWA Vitality szénsavmentes vitaminos ital hosszú távon ellát energiával. Kellemes vörös áfonya ízű, csökkentett energiatartalmú, B1, B6, B7, B12 és koffein tartalma élénkít és feltölt energiával. 

viwa1.jpg

A narancs-maracuja ízvilágú és aloe verát tartalmazó ViWA Body Protection fogyasztásával kirobbanó formában érezhetjük magunkat mind külsőleg, mind belsőleg! 

A B6 vitamin az anyagcsere javításáért és az immunrendszer erősítéséért felel. 
A B1 vitamin jótékony hatással van az idegrendszerre, növeli a szellemi frissességet és a sejtek energiaszintjét.
A B12 vitaminnak köszönhetően könnyebben viselhetjük a stresszt, optimistábban szemlélhetjük a világot, bevitelével izmaink, csontjaink fejlődését is segítjük. 
A szépségvitaminként ismert biotin (B7 vitamin) a haj, a bőr és a körmök megújulásáért felelős.
A narancs a legkitűnőbb C-vitamin források egyike, antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, míg az aloe vera az egyik legjobb gyulladáscsökkentő és méregtelenítő.

A Viwa vitaminvizet azért kedvelem, mert olyan vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, amire a szervezetnek szüksége van.
A VIWA termékek gyümölcscukorral (fruktóz) készülnek és tartósítószert nem tartalmaznak, fedezik a szervezet napi vitaminszükségletét, miközben biztosítják a folyadékpótlást.
Nincs is jobb megoldás a napi vitaminszükséget bevitelére, mint egy finom szomjoltó Viwa vitaminvíz!


Keresd a Mágnáskert Csemege polcain, 5 féle ízben! 

Szeretettel,

Ságiandi

Mesterbalzsam a Mesteri gyógyír

HERBioticum gyógynövényes krémek tesztje

Napjainkban egyre nagyobb hatalma van a gyógynövényeknek és varázslatos hatásuk ezerféle probléma megelőzősére vagy kezelésére nyújt biztonságos megoldást. Egyre több ember törekszik az egészségtudatos életmódra és száműzi "házipatikájából" a kemikáliákat. A HERBioticum gyógynövényes krémei természetes összetevőkből, magas hatóanyag tartalommal, mellékhatások és mesterséges összetevők nélkül lettek kifejlesztve. Ápold a bőröd gyógynövényes termékekkel!

img-0275.jpg

Nagyon kedvelem a Mesterbalzsamot, mivel számtalan esetben bizonyított, és külön pozitívum, hogy a családunk apraja nagyja tudja használni. Az én esetemben például hatásosnak bizonyult, amikor megrántottam a vállamat, vagy elfeküdtem a nyakamat, illetve még a fájó lábaimat is hűsítette és megnyugtatta egy-egy kimerítő séta vagy túrázás után. Kellemes mentolos illatú krém, könnyű az állaga, gyorsan beszívódik,  a hatása pedig rögtön érezhető.

A kisfiam is sokat mozog, szeret biciklizni, rollerezni, jégkorcsolyázni. Legutóbb a korizás utáni izomlázát sikerült  csillapítani a Mesterbalzsammal. A vádliját kentem be vékonyan a krémmel és nagyon hamar enyhülést hozott a lábacskáinak. 

Édesanyám is kipróbálta, neki gyakran fáj és feldagad a lába. Szinte minden krémet kipróbált már, ami gyógynövényboltban elérhető. A Mesterbalzsam volt az első olyan krém, melynek  használata után rögtön észrevette jótékony hatását. Nagyon megkedvelte, és azóta csak ezt a krémet használja. Hamar megnyugtatja az elnehezedett és fáradt lábakat, a kellemesen hűsítő krém pedig segíti az ellazulást. A Mesterbalzsam elősegíti a gyógyulási folyamatokat, megszünteti a fájdalommal járó tüneteket, hatásos a bőrirritációk eltüntetésében, illetve jó szolgálatot tesz ízületi és reumás panaszok enyhítésében is. Megszünteti az izomfájdalmakat, illetve a visszeres gyulladások kezelésében is hatásosnak bizonyult. Édesanyám most már a barátnőinek is csak ezt a krémet ajánlja!

xmas.jpg

A HERBioticum Mesterbalzsam különleges összetételű bőrápoló krém 56 hozzáadott aktív hatóanyaggal - válogatott gyógynövénykivonattal és növényi eredetű olajjal. Kiváló minőségű, természetes összetevői (többek között: vadgesztenye kivonat, árnika kivonat, kámfor, mentol, aloe vera kivonat, körömvirág kivonat, eukaliptusz olaj, rozmaring olaj, D-panthenol) és hatóanyagai segítenek különböző kellemetlen, fájdalommal járó tünetek kezelésében, mint a fizikai sérülés, rándulás, esetleg korral járó tünetek, vagy kényelmetlen, zavaró bőrirritációk. Ebben a komplex készítményben egymás hatását kiegészítve segítik a gyógyulás folyamatát, és hozzájárulnak az életminőség javulásához. 
Mesterséges szín- és illatanyagot nem tartalmaz.
Parabén és kőolajszármazék mentes.

herbkari2.jpg

herbkari1.jpg

Ha pedig még mindig keresed a tökéletes ajándékot karácsonyra, akkor ajánlom figyelmedbe az Internetpatika webáruházat, ahol most gyönyörű karácsonyi csomagolásban is megtalálod a HERBioticum egyedi ajándékcsomagjait, amelyek a Mesterbalzsamot is tartalmazzák. Ez a natúrkozmetikum meglepetéscsomag a  HERBioticum egyedi válogatása, kényeztetés az egész testnek és léleknek. Kiváló ajándék lehet: Nagymamádnak, Édesanyádnak, Testvérednek, Barátnődnek, vagy Kolléganődnek!

Az ajándékcsomagokról készült cikkemet IDE kattintva tudod elolvasni. 

A termékekről bővebben olvashatsz: http://www.herbioticum.hu/

Szeretettel,

Ságiandi

Cukorka illatú Lush karácsonyt mindenkinek!

A Lush Cosmetics az idei karácsonyra is gyönyörű és illatos ajándékcsomagokkal készült, s ezekben a dobozkákban olyan termékek lapulnak, amelyek garantáltan elvarázsolják minden hölgy szívét. A Lush kézzel készült kozmetikumai  csábító illatokkal és kiváló hatóanyagokkal kényeztetik a testünket és a lelkünket! Merüljetek el Ti is a Lush mesebeli világában!

img-0905_1.jpg

Egy mesebeli illatú Christmas Candy Box nagy doboznyi édességet kaptam a Lush Hungarytől karácsonyra, és ebben a cikkben nektek is bemutatom, hogy milyen illatos és cuki termékek lapultak a csomagban. 

Snow Fairy tusfürdő

img-0916.jpg
Snow Fairy isteni cukorka illatú tusfürdő, amely apró rózsaszín csillámporral vonja be a testünket, és mi is Hótündérek lehetünk a csillámló habok között. Fantasztikus illata a fürdés után még hosszú ideig érezhető  a testünkön. Az apró csillámok pedig ragyogóvá varázsolják bőrünket.

Candy Cane

img-0913.jpg

Mi az: piros, fehér és újrafelhasználható? Édesség, karácsonyfadísz, zokniból kilógó ajándék - a lehetőségek végtelenek. A bergamott és a szicíliai citrom olajai jókedvre derítenek, gyümölcsösen friss illatuk pedig nem enged ki a kádból. Tartsd folyó víz alá, ha frissítő habokra vágysz, de használat után ne felejtsd el félretenni, hogy megszáradjon a következő használatig.  

Butterbear

img-0918.jpg

Az ylang ylang és a kakaó megnyugtató ölelésében garantáltan kellemesen telnek az ünnepek. A fürdőbomba közepében található fair trade bio kakaóvaj selymes, álomszerű kényeztetést nyújt a bőrünknek. A fürdőbomba elkészítéséhez használt kakaóvaj a Dominikai Köztársaságból származik; ahol a termelők megfelelő díjazást kapnak a munkájukért, illetve további összegekkel is támogatja a Lush a helyi iskolák fenntartását és fejlesztését.

Luxury Lush Pud

img-0921.jpg

Fogd a kedvenc könyved, engedj egy kád forró vizet és dőlj hátra: eljött a kikapcsolódás ideje. A hangulatjavító, pezsgő bergamottolaj és a lédús feketeribizli-abszolút illata úgy vár a kádban, mint egy nagy ölelés. A ciprusolaj felvidít, felfrissít és segít ellazulni. A kádban konfettiként elterülő színek beragyogják az újabb varázslatos téli éjszakát.

Pipit Glow StickRobin

lush2018.jpg

A barnás, rézszínű árnyalatok rózsás arany ragyogást és napbarnított hatást keltenek. Vibráljunk együtt a vegán, műanyagmenetes Glow Stick highlighterrel. A hidratáló kókusz-, argán- és jojobaolajok könnyedén keverednek, a rezes árnyalat pedig kiemeli arcunk karakterét. Ez a multifunkciós színező tökéletes a szemekre, az ajkakra és a járomcsontra is. Gondoskodik a szuper karácsonyi ragyogásunkról.

Ha a hangulatod rózsás, válaszd a Robin visszafogott, rózsaszín ragyogását. Ez a csicsergős, jókedvű highlighter friss, belülről fakadó ragyogást biztosít. A meleg, ragyogóan pink árnyalatok természetes pírt és egészséges ragyogást biztosítanak, évszaktól függetlenül. Hiszen nem csak karácsonykor lehet rózsás a kedved…

Lush üzemeiben világszerte kézi munkával, a legfinomabb alapanyagokból készítik a saját fejlesztésű, innovatív kozmetikumokat. A Lush következetes filozófiát képvisel: kiáll a környezetvédelem ügyéért, küzd az állatkísérletek betiltásáért és felelős módon viszonyul a fejlődő országok közösségeihez, amelyek sok fontos kozmetikai alapanyag előállítói.

Jó szívvel ajánlom a Lush termékeit nektek is!

Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!

Szeretettel

Ságiandi

Sült alma - gazdagon töltve

A Sikeres Háziasszonyok konyhájából

A sült alma a téli időszak egyik legkedveltebb desszertje, hiszen a forró és illatos finomság nemcsak felmelegíti a testet és a lelket, hanem feltölt bennünket energiával is egy fárasztó nap után. Ami pedig plusz pont: pár perc alatt elkészíthető! Ebben a változatban aztán minden finomság benne van, hiszen a töltelék darált dióval, fahéjas szilvalekvárral, mazsolával és mézzel készül.

sultalma.jpg

Hozzávalók
6 db zöldalma
2 marék dió, darálva vagy durvára aprítva 
1 evőkanál méz
2 evőkanál szilvalekvár
fahéj (ízlés szerint)
1 narancs szeletelve
1 citrom leve
mazsola

sultalma3.jpg

Elkészítés
Az almák felső negyedét levágjuk és félre tesszük. Egy kisebb késsel, vagy egy kávéskanállal eltávolítjuk a magházakat! Ezután egy kis citromlével bekenjük az almák belsejét, hogy ne barnuljon meg, majd egy tepsibe sorakoztatjuk őket. Egy tálkában összekeverem a lekvárt, az apróra vágott diót, a mézet és a fahéjat. Én még pár szem mazsolát is tettem a töltelékbe, hogy még tartalmasabb legyen. Az almákat megtöltjük az elkészült töltelékkel. Majd egy narancs karikát teszünk a tetejére és arra a "kalapot" vagyis az almák felső részét. A sütési idő 180 fokon, körülbelül tíz perc.

Ez a gyakorlatilag elronthatatlan édesség garantáltan az egész család kedvence lesz! 

A hozzávalókat a Mágnáskert Csemegében szereztem be.

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok! 

Szeretettel,

Ságiandi

süti beállítások módosítása