sagiandi

Egyedi bőr ékszerek egy kreatív magyar tervező kezéből

Syssy egyedi bőr ékszereinek tesztelése

2018. január 04. - sagiandi

Mindig nagy öröm számomra, amikor magyar tervezőkkel dolgozhatok együtt. Syssy ékszerei már az első pillanatban elvarázsoltak, az egyediségük a színviláguk rögtön rabul ejtett. Mindegyik ékszer Syssy saját tervei alapján készül, azonban fontos megemlíteni, hogy egyedi igények alapján is elkészíti az ékszereket és kiegészítőket. Az ékszerek valódi bőrből készülnek és antiallergén alkatrészekből. 

Katrin szett

syssy2.jpg

A  "Katrin" szett az egyik kedvencem, gyönyörű intenzív kék színével minden tekintetet magára vonz. A nyaklánc nagyon hangsúlyos, így gyönyörűen kiemeli a nyak és dekoltázs vonalát. A karkötő szintén ugyanazzal a mintával készült, viszont fontos megemlíteni, hogy csuklóméret alapján, személyre szabottan készíti el Syssy. Tehát ha leméred a csuklód, akkor pont a Te méretedre fog elkészülni a karkötő. A fülbevaló pedig nagyon visszafogott darab, önmagában is bátran felveheted egy-egy hétköznapi szetthez.

Indra szett

syssy1.jpg

Az "Indra" fantázianévre hallgató, tűzpiros szett a másik kedvencem. Eddig  két ünnepi alkalomkor viseltem, fekete ruhához, és rendkívül attraktív megjelenést biztosított. Természetesen más színekkel is érdemes kísérletezni, nemcsak a feketével.  Nyáron egész biztos, hogy  ki fogom próbálni fehér, bézs színekhez, de szerintem még egy csinosabb farmerszetthez is fel tudom majd venni. A nyaklánc itt is hangsúlyosan kiemeli a nyak és a dekoltázs vonalát, egy kecses ezüstlánccal kiegészítve. A karkötő szintén méretre készül, stabil patenttal záródik. A fülbevaló jelen esetben is visszafogott, a nyaklánc egyik kiemelt motívumával készült. 

syssy3.JPG
 Lina nyaklánc

syssyyy.JPG

A "Lina" nyaklánc eredetileg fekete és fehér színekkel készült, de Syssy a fehéret ezüstre cserélte, így ünnepi alkalmakra kiváló választás lehet ez a darab. Hamarosan kezdődik a báli szezon, biztos vagyok benne, hogy ez az egyedi nyaklánc bármelyik alkalmi ruha csodás kiegészítője lehet. Tetszik a letisztult formája és az egyszerűsége, hiszen pont ettől lesz mégis hangsúlyos és feltűnő darab.

Bátran merjetek kísérletezni egy-egy hangsúlyosabb ékszerrel, meglátjátok biztos lesz a siker!  

Jó szívvel ajánlom nektek Syssy Egyedi Bőr Ékszereit, és egyéb kiegészítőit!

Szeretettel,

Ságiandi

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sagiandi.blog.hu/api/trackback/id/tr1313552227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tünde Katona78 2018.01.07. 12:44:29

Egyediek, nagyon szépek a bőr ékszerek, még nekem nincsen, de lehet, higy beszerzek egyet!

Edit Csonka Németh 2018.03.25. 17:19:47

Nagyon szépek az ékszerek,ezek tényleg egyedi kivitelezésűek.Gratulálok az elkészítőjének,kis csodákat alkotott.
süti beállítások módosítása